Ahogy az előző részben ígértük, körül járjuk a „zsíros” bőr ismérveit és az otthoni ápolás fontosságát, kozmetikumait.
A „zsíros” bőr – szakmai nyelvezetben szeborreás bőrtípus – legfontosabb jellemzője, hogy a faggyúmirigy igen szorgalmas, mondhatni stréber, hisz a megfelelőnél jóval több faggyút termel. Igazi sztahanovista, állandóan túlteljesít, amit a bőrünkön több módon is érzékelhetünk. A legláthatóbb és legbiztosabb jele annak, hogy szeborreás bőrtípusunk van az, hogy telis-tele vagyunk mitesszerekkel (komedókkal). A leginkább érintett területek e csúfságok tekintetében az orr és környéke, a homlok és az áll területe. Ám ez nem jelenti azt, hogy nem találkozhatunk velük az arc két oldalán, vagy akár a dekoltázs, illetve háti részen. Jóval gyakoribb azonban a megjelenésük az ún. „szeborreás testtájak”-on (homlok-orr-áll-szegycsont-hát). A fokozott faggyútermelést mindig megirigyeli a szaruképzés is, és sikítva követi, ami megvastagodott, akár korpázóan hámló szarusejteket eredményez. Az felszínen dekkoló szarusejtek miatt a verejték pang a felszínen, ami a többlet faggyúval együtt csodálatosan csillogó, fénylő bőrképet eredményez.
A tömeges szarusejtek a bőrfelszínen mintegy „gátat” képeznek, nem tud a faggyú rendesen kiürülni, és eleinte csak békésen várakozik a szőrtüszőben, hogy felszínre kerülhessen – összekeveredve a hámsejtekkel jó kis dugót okoz -, de egy idő után bevadul. A dugóban várakozó, hámsejtekkel keveredő faggyú először csak cuki komedókat okoz, ám ha sokáig nem foglalkozunk azzal, hogy megszüntessük a dugót, akkor elszabadul a pokol. A kitágult pórusokban elkezdenek garázdálkodni a bőrfelszínen lévő, egyébként tök jó fej és segítő baktériumok. Baktériumflóránk bizonyos tagjai megbolondulnak a levegőhiánytól, amit a többletfaggyú okoz és agresszívvé válnak, gyulladást okoznak. Ez a steril gyulladás a faggyúmirigyben csúcsosodik ki, és addig-addig megy a balhé, amíg a faggyúmirigy megunja, megreped a fala és az egész gyulladt cucc kikerül az irhába. Ezt a bőrön pattanásként érzékeljük, piros alapon, duzzadt, a környező területeknél melegebb érzetű, fájdalmas elváltozások tarkítják a komedókkal már amúgy is gazdagon megáldott területet.
Mit tehetünk, hogyan segíthet az otthoni bőrápolás a kellemetlen, sokszor fájdalmas bőrkép mérséklésében?
Fő cél az elhalt szarusejtek eltávolítása, amit heti 2-3 alkalommal történő peelingezéssel tehetünk meg, illetve a napi rutin helyes kialakítása, a kozmetikumok típusának megfelelő kiválasztása. Nem árt, sőt kifejezetten hasznos egy nagyon szeborreás bőrnél a kozmetikus havonta történő meglátogatása, ahol manuálisan kitisztítja a bőrt. Lehet alkalmazni drasztikusabb módszereket is, pl.: savak napi szintű alkalmazását, de nem ajánlott, hisz hosszú távon a „túlsavazás” visszacsap. A viszonylag gyorsan javuló bőrkép becsapós, mert sajnos a bőrnek nagyon nem jó, ha naponta „hámlasztjuk”. Szóval csak óvatosan! Lehet, hogy a kozmetikai kezelés és a helyes rutin lassabban hoz eredményt, de tartósabb és szelídebb megoldás, mint az agresszív savak, vagy lézerkészülékek alkalmazása.
A heti 2-3 alkalommal történő peelingezés mellett a napi rutin helyes kialakítása is fontos.
Az ilyen „többletfaggyús” bőr kíméletes, ámde alapos letisztítása nagyon fontos. Ez történhet micellás vízzel, habzó letisztító készítménnyel (talán ez a legjobb választás, ha nem sminkelünk nap, mint nap), vagy – érzékeny bőr esetén mindenképpen – arctej használatával. Fontos, hogy bármilyen letisztító kozmetikumot is használunk, azt el kell távolítani a bőrről!
A következő – KÖTELEZŐ – és a bőrápolási rutin legfontosabb lépése a tonizálás. Nem feltétlen azért, mert a letisztító kozmetikum lúgos kémhatású (a legtöbb nem az), hanem azért, hogy előkészítsük, „előhidratáljuk” a bőrt a hatóanyagok jobb beszívódása érdekében. A tonikot nem kell eltávolítani a bőrről. Zsíros bőr esetén lehet minimális etil-alkohol tartalmú a tonik, de
inkább kerüljük az ilyen készítményeket.
Az alaprutin befejező lépése a hidratáló krém alkalmazása. Nagy hiba, ha azt gondoljuk, hogy a zsíros bőrre nem használhatunk krémet. Kell használni, hisz ha nem adjuk vissza a bőrfelszíni hidrofil lipid zsíros részét, akkor a faggyúmirigyek vígan termelnek még több faggyút, hogy bezsírozzák a bőrfelszínt, ez pedig a zsíros bőrállapot romlását eredményezni. Fontos, hogy
amennyiben nincs legalább SPF 15-ös fényvédő faktor a nappali krémünkben, használjunk kiegészítésként fényvédő kozmetikumot.
Ha már nagyon gyakorlott bőrápolók vagyunk, iktassuk be az éjszakai krém használatát is.
Ha már kialakult gyulladás – pattanások – a bőrünkön, akkor célszerű gyulladáscsökkentő szérumokkal kiegészíteni a napi rutint, vagy bőrfelszíni hidrofil lipidet helyreállító – pl.: probiotikumos készítmények – kozmetikumok beépítése a rutinba.
Forrás: “kláratanárnő”
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj akcióinkról, újdonságainkról. Adataidat az adatkezelési szabályzatunknak megfelelően bizalmasan fogjuk kezelni, nem adjuk tovább harmadik félnek és felesleges információkkal sem fogunk bombázni. Kérünk olvasd el a részletes tájékoztatót.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj akcióinkról, újdonságainkról!
You have successfully joined our subscriber list.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj akcióinkról, újdonságainkról!
You have successfully joined our subscriber list.
Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesülj akcióinkról, újdonságainkról!
You have successfully joined our subscriber list.